2011. május 8., vasárnap

Segítség!

Sziasztok!



Kaptunk egy elkeserítő levelet Orlissától, aki a mi, és egyben a ti segítségeteket is kéri.

Kérünk mindenkit, aki elolvassa ezt a bejegyzést, írja alá a petíciót és lájkoljon a Facebookon, 
valamint szóljon barátainak is!

A levél pedig a következő:

 „Székesfehérváron tanulok, ahol a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban lakom. A kollégium 412 férőhelyes, amiből 385 foglalt. A város közepén található, mégis nyugodt helyen, zölddel körülvéve. Az épületet bár nincs kifogástalan állapotban, de minden évben felújítanak benne valamit. A tanáraink nagyszerűek, rengeteg szabadidős foglalkozásból válogathatunk, évtizedes hagyományaink vannak. És szerdán azzal szembesültünk, hogy a kollégiumunkat be akarják zárni.
 Az indok az, hogy Fehérvár 4 kollégiuma alig 75%-os kihasználtsággal működik, ezért, takarékossági okokból, egyet be kell zárni. A jelenlegi terv az, hogy a mostani NNÁs lányok egy részét átraknák a mostani József Attila Fiúkollégiumba, ami tőlünk kétutcányira található. Ezáltal közel százan, vagy még többen is elveszítenék az otthonukat, valamint sokakat, akik nem férnének be a JAKba, azokat a két másik kollégiumba helyeznének át, amik a város szélén találhatók. Van olyan lány is a kollégiumban, aki mozgássérült, alig tud járni. Egyedül az NNÁból tud bejárni az iskolájába, mivel az alig 20 méterre van a kollégiumtól. Ő azt a két utcányit sem tudná lesétálni, ami az iskoláját elválasztja a JAKtól, emiatt le kéne mondania az álmairól.
 Ezeken felül elvennénk tőlünk a tanárainkat, a hagyományainkat, a barátnőinket, az otthonunkat.
 De mi küzdünk. Petíciót indítottunk, mind hagyományos, mind digitális formában, valamint a Facebookon is fent vagyunk már. Ha ez sem elég, akkor fáklyás felvonulásra készülünk.
 Arra szeretnélek kérni titeket, hogy írjátok alá ezt a petíciót.
 Illetve lájkoljátok ezt az oldalt.

 Minden aláírás és lájk hatalmas segítség!”

Üdv.:
Alyosha & Briki Green

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése